+36 30 207 7456
8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.
hévízi televízió
kezdőlap / hírek / Júniusban: Tour de Mapei Zalakaroson
2024. április 23. kedd 11:19
Júniusban: Tour de Mapei Zalakaroson
Hangulatos sajtótájékoztatón jelentették be a szervezők és a szponzorok Zalakaroson az idei Tour de Mapei kerékpárverseny megrendezését. A június 22-én és 23-án zajló bringás fesztivál története során országos, sőt, nemzetközi jelentőségű sporteseménnyé, az amatőr kerékpározás ünnepévé nőtte ki magát.

Zalakaroson gyülekeztek a kerékpársport szerelmesei és támogatói, hogy tanúi legyenek az idei verseny beharangozó sajtótájékoztatójának. A zalai fürdőváros tizenhét éve rendezte meg először, lényegesen szerényebb körülmények között a Tour de Zalakarost, mely mára már több útvonalon, több korosztály számára indít versenyt.

Czimondor Nándor alpolgármester, Zalakaros: Aptó lépésekkel kezdtük valamikor tizenhét évvel ezelőtt, vagy tán egy picivel korábban. Aztán egyre inkább kezdtük magunkat beleélni ebbe a szerepkörbe, és reményeink szerint talán egyre jobbak is vagyunk ebben a kategóriában, Többek úgy látják, hogy az ország egyik legérdekesebb versenyét, tehát akár bizonyos szempontok szerint első számú versenyét rendezzük meg.

Hosszú évek óta szervezi a Tourt Karádi Szabolcs, a sportág elkötelezettje, aki a nagy külföldi versenyeken gyűjtött tapasztalatait is beleszövi a karosi kerékpáros fesztiválba. 

Karádi Szabolcs – ügyvezető, Teker Sportiroda Kft, főszervező: A 17 év alatt elértük, hogy ma az ország legnagyobb amatőr kerékpáros versenye, többezer résztvevővel, ami azt jelenti, hogy egy olyan dzsembori, ami nem csak a versenyzőknek és az indulóknak, hanem az ő családtagjaiknak, barátaiknak, az itt élőknek, illetve az ide látogató turistáknak, mindenkinek élményt jelent.

A környék lehetőségeit kihasználva több útvonalon, változatos, ám barátságos útvonalon rendezett verseny elismertségét jelzi, hogy az országos kerékpáros szövetség teljes támogatását is élvezi a rendezvény.

Dr. Princzinger Péter – elnök, Magyar Kerékpáros Szövetség: A Tour de Zalakaros egy kiemelten fontos esemény a magyar kerékpársportban, hiszen ez éves szinten a legnagyobb szabadidős verseny, ahol amatőrök, akik versenyszerűen kerékpároznak, ugyanolyan körülmények között mérhetik össze az erejüket, mint a profik. Rendezésében, szakmai színvonalában, útvonal-biztosításban, díjazásban, kommunikációjában semmiben nem marad el az ismert profi kerékpárversenyektől.

Sportesemény manapság elképzelhetetlen szponzorok támogatása nélkül. A Tour névadó főtámogatója a Mapei. Az építőipari cég szerint természetes a hozzáállásuk.

Markovich Béla – ügyvezető, MAPEI: A Mapeinek elkötelezettsége az, hogy foglalkozunk az emberek egészségével, pont azért, mert a fenntartható fejlődés az embernél kezdődik a mi véleményünk szerint. A sport, a tömegsport az pedig az egészséget támogatja. Ez a rendezvény pedig az a rendezvény, amely szinte a legtöbbet teszi az emberekért. Nem csak a sport területén, hanem az egész rendezvény arról szól, hogy az emberek érezzék jól magukat, legyenek boldogok, és élvezzék azt, amit csinálnak. 

A tájékozató végén a résztvevők jelentős része nyeregbe is szállt, hogy a Kis-Balatonnál közös ebéddel is ünnepeljék a Tour de Mapeit. A június végi eseményre – az elhangzottak szerint – még lehet nevezni, bár a résztvevői keret gyorsan telik.

további híreink
legfrissebb adásunk
A Hévízi TV 2024. máj. 03-i adása
partnereink
Hirdetés